Fa körhinta és történelmi, kézségfejlesztő, ügyességi, népi játékok felnőtteknek, gyerekeknek, családi programok
I.Pályázat falu és városnapokra, rendezvényekre
 
Pályázat: Téli tavaszi néphagyományok óvodában/iskolában (új)
 
Játékaink
 
Egyesületünkről
 
Információ

Tisztelt Érdeklődő!

A pályázati formanyomtatványt és a nyilatkozatot nem lehet letölteni, de be lehet másolni bármelyik szövegszerkesztőbe és ott ki lehet tölteni.

A támogatási döntésről e-mailben értesítetjük a pályázókat, akár támogatott, akár elutasított a pályázata. Amely pályázó nem kap e-mail, kérnénk jelezze elérhetőségeink bármelyikén.

 

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Pályázatok iskolák-óvodák részére

Tartalom

2016 – NJF/I – Népi Játékok Fesztiválja Iskolában

 

A pályázat kódja2016 – NJF/I

Támogatottak köre: - iskolák Magyarországról, és a Történelmi Magyarország egész területéről;
- illetve civil szervezetek, társadalmi szervezetek, önkormányzatok, művelődési házak és központok, közhasznú tevékenységet végző cégek ha zártkörű rendezvényt szerveznek ( előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) Magyarország, és a Történelmi Magyarország egész területén;
- cégek, zártkörű rendezvény szervezésénél ( előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) Magyarország, és a Történelmi Magyarország egész területén;

Ebben kategóriában nem pályázhatnak falunapok, városnapok, fesztiválok szervezői.
 

A pályázat tárgya: a nyertes pályázó által választott helyszínen egy jó hangulatú tartalmas rendezvényt szervezünk. Az egyesületek tulajdonában lévő 85 db népi, történelmi és logikai játékokat bérleti díj nélkül biztosítjuk ( melyek bérleti díja kb. fél millió Ft lenne ) Kézműves foglalkozást tartunk. A résztvevők íjászkodhatnak, íjász segítségével a honfoglalás kori jurta mellett, melyben rovásírás kiállítást tekinthetnek meg.

A program időtartama: 2-3 óra (a résztvevő gyerekek egyéni adottságaitól függően).

 A program kellékei: -85 db játék: 35 fajta nagy méretű népi és történelmi játék: sárkányűző, vadászat, koronázó, hordólovaglás, katica verseny, ágyúval törököt, kardozó, babzsák reptető, ütlegelő, patkódobó, csirkepofozó, horgászat, bohóc kalapács, mini gólyalábak, tandemsík,kirakó, bárányka legeltető, vak fűzőcske, vak építő, nyuszi etető, halacska szemező, nyíldobó, karikadobó, karikázó, kapunyitogató, mocsárjáró, Toldi erőpróba, zsákba ugrás, kötélhúzás, óriás ördöglakatok, rovásírás memori, labirintus, méricskélő, egyensúlyozó, pulicsalogató). 50 db asztali logikai fajáték.

                                   - Íjászat oktatás, kipróbálás.
                                      - A „Sütöde” –kézműves játszóház - - "Kenyérbába" készítés (a kenyér útja a kalásztól az asztalig) A gyerekekkel kőmalomban búzát őrölünk, ezt a lisztet gyúrjuk a tésztába, nyújtjuk, formázzuk, alakra vágjuk, magvakkal díszítjük, és végül kis kemencében megsütjük (nem étkezési célra). Vagy agyagékszer készítés hagyományos módszerekkel. ( ebben az esetben kézmosási lehetőség biztosítása szükséges)
                                 - jutaállítás, a jurtában rovásírás kiállítás tekinthető meg. A diákoknak lehetőséget biztosítunk a rovásírás kipróbálására. A saját nevüket írhatják rá a már megszerzett érmeik hátoldalára.
A játékokkal való ismerkedés verseny formájában zajlik, melyhez a szükséges kellékeket (térkép, jutalom érem) mi biztosítjuk.


 A résztvevők életkora, összetétele: a játszótér egy időben 200 iskolás befogadására alkalmas, ennél magasabb gyereklétszám esetén 2 programot tartunk ugyanazon helyszínen, ugyanazon a napon különböző időpontban, ilyen esetben a maximum létszám 400 fő/nap, egyenlően elosztva 200- 200 főre rendezvényenként.

A rendezvény összköltsége650 000 Ft, mely a következő költségekből tevődik össze: az animátorok tiszteletdíja, regisztrációs lapok, díjak: égetett fa érmek- kézműves termék, (melyek értéke 500/ db, ez előállítási költségeit számoltuk. 250 Ft/db), alapanyagok, amortizációs költségez, szervezési, lebonyolítási költségek,  az eszközök össze és szétszerelési költségei, a következő játékok bérleti díja: :- kézzel hajtott fakörhinta, sárkányűző, vadászat, koronázó, hordólovaglás, katica fogócska, ágyúval törököt, kardozó, babzsák reptető, ütlegelő, patkódobó, csirkepofozó, horgászat, bohóc kalapács,,kirakó, bárányka legeltető, vak fűzőcske, vak építő, nyuszi etető, halacska szemező, mini gólyalábak, tandemsík, nyíldobó, karikadobó, bige, mocsárjáró, óriás ördöglakatok, kötélhúzás, rovásírás memori, labirintus, méricskélő, egyensúlyozó, pulicsalogató. Kézműves játszóház: „Sütöde”.

Önrész: 800 Ft / gyerek ( min 70 résztvevő ). Ez az összeg a következő költségeket tartalmazza: az alapanyagokat, a díjakat ( minden gyermek ajándékot kap, egy fába égetett érmet, nemzeti színű szalagra fűzve), a diplomákat, plakátokat, az animátorok tiszteletdíját.
A rendezvényre meghívhatják a szülőket, rokonokat is, a 14 év feletti vendégek és a pedagógusok ingyen vehetnek részt a rendezvényen. A 2 és 14 év közötti meghívott gyerekek számára érvényes a 800 Ft/ gyerek önrész.

Az önrész mértéke csökken a következő feltételek szerint:

  • 120 fő feletti létszám esetén az önrész mértéke 750 Ft/ gyerek.
  • 170 fő feletti létszám esetén az önrész mértéke 700 Ft/ gyerek
  • 240 fő feletti létszám esetén az önrész mértéke 650 Ft/ gyerek

Több intézmény összefogva is nyújthat be pályázatot ( minden intézmény adatait kérnénk feltüntetni). Az önrész mértéke pedig 750 Ft/ gyerek. Ha egy közös helyszínt jelölnek meg és a közös gyereklétszám meghaladja a 140 főt  két rendezvényt tartunk ugyanazon a napon különböző időpontban.

Azon pályázók számára, akiknél egyesületünk már tartott előző években rendezvényt az önrész 700 Ft / gyerek.

A pályázatok benyújtásának módja: a pályázatot a Pályázati Formanyomtatvány II. dokumentum kitöltésével lehet, a nyilatkozat aláírásával

- postai úton Cselédes Józsefné 5475 Csépa Zrínyi út 65

- e-mailben: lacibarhacs@citromail.hu

A pályázati formanyomtatványt elektronikus úton is be lehet adni, de ilyen esetben is a szándéknyilatkozatot postai úton kell elküldeni, a pályázó által hivatalosan aláírt, lepecsételt formában. 

Azon pályázók, akiknél előző években tartottunk rendezvényt az Egyszerűsített Formanyomtatványt kell kitöltsék és e-mailben, vagy postai úton elküldjék.

A pályázat benyújtása:

I. forduló: március 18. A pályázati időszak bármely napjára lehet igényelni a programot.

II. forduló: minden hónap 15.-e. A még szabadon maradt napokra lehet pályázatot benyújtani, amikről e-mailben, vagy telefonon lehet érdeklődni.


 Szállítási költség: a vállalkozás székhelyétől mely Csépa az első 50 km ingyenes ezen felüli távolság a pályázó költsége, mely 70 Ft/km 

Elbírálás: Minden hónap 25. napján.

Értesítés: Az elbírálástól számítva 10 napon belül e-mailben.

Szerződéskötés: a támogatási döntéséről szóló értesítő levelek tartalmazzák, nyertes pályázók számára a a szerződéskötés feltételeit és az ahhoz szükséges dokumentumok beküldési határidejét, módját.

Érdeklődi lehet: e-mailben: lacibarhacs@citromail.hu telefonon 0630 3245840

Bővebb információ a Magor Magyarjai Hagyományőrző Kulturális Közhasznú Egyesület honlapján található: www.fakorhinta.gportal.hu(képek, videók  a játékokról és a már lezajlott rendezvényekről, értékelések, tudnivalók stb.

 
Kiírás Óvodáknak
 
Szerkesztés

 

 2016 – NJF /O -  Népi Játékok Fesztiválja Óvodában

A pályázat kódja2016 – NJF/O

Támogatottak köre: - óvodák,  bölcsődék, családi napközik Magyarországról, és a Történelmi Magyarország egész területéről
- illetve civil szervezetek, társadalmi szervezetek, önkormányzatok, művelődési házak és központok, közhasznú tevékenységet végző cégek ha zártkörű rendezvényt szerveznek ( előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) Magyarország, és a Történelmi Magyarország egész területén
- cégek, zártkörű rendezvény szervezésénél ( előre tudják a résztvevők létszámát, pontos adatait) Magyarország, és a Történelmi Magyarország egész területén

Ebben kategóriában nem pályázhatnak falunapok, városnapok, fesztiválok szervezői.

A pályázat tárgya: a nyertes pályázó által választott helyszínen egy jó hangulatú tartalmas rendezvényt szervezünk. Az egyesületek tulajdonában lévő 85 db népi, történelmi és logikai játékokat bérleti díj nélkül biztosítjuk. Kézműves foglalkozást tartunk, vetélkedőket, versenyeket szervezünk.

 A program kellékei: -85 db játék: 35 fajta nagy méretű népi és történelmi játék- kézzel hajtott fakörhinta, sárkányűző, vadászat, koronázó, hordólovaglás, katica verseny, ágyúval törököt, kardozó, babzsák reptető, ütlegelő, patkódobó, csirkepofozó, horgászat, bohóc kalapács, mini gólyalábak, tandemsík,kirakó, bárányka legeltető, vak fűzőcske, vak építő, nyuszi etető, halacska szemező, nyíldobó, karikadobó, karikázó, mocsárjáró, Toldi erőpróba, zsákba ugrás, kötélhúzás, óriás ördöglakatok, rovásírás memori, labirintus, méricskélő, egyensúlyozó, pulicsalogató és 50 db asztali logikai fajáték.

                                   - A „Sütöde” –kézműves játszóház - - "Kenyérbába" készítés (a kenyér útja a kalásztól az asztalig)
A résztvevők életkora, összetétele: a játszótér egy időben 150 óvodás befogadására alkalmas, ennél magasabb gyereklétszám esetén 2 programot tartunk ugyanazon helyszínen, ugyanazon a napon különböző időpontban.

A rendezvény összköltsége650 000 Ft, mely a következő költségekből tevődik össze: az animátorok tiszteletdíja, regisztrációs lapok, díjak: égetett fa érmek- kézműves termék, (melyek értéke 500/ db, ez előállítási költségeit számoltuk. 250 Ft/db), alapanyagok, amortizációs költségez, szervezési, lebonyolítási költségek,  az eszközök össze és szétszerelési költségei, a következő játékok bérleti díja: :- kézzel hajtott fakörhinta, sárkányűző, vadászat, koronázó, hordólovaglás, katica fogócska, ágyúval törököt, kardozó, babzsák reptető, ütlegelő, patkódobó, csirkepofozó, horgászat, bohóc kalapács, kirakó, bárányka legeltető, vak fűzőcske, vak építő, nyuszi etető, halacska szemező, mini gólyalábak, tandemsík, nyíldobó, karikadobó, bige, mocsárjáró, óriás ördöglakatok, kötélhúzás, rovásírás memori, labirintus, méricskélő, egyensúlyozó, pulicsalogató. Kézműves játszóház: „Sütöde”.

  1. Önrész: 800 Ft / gyerek ( min 70 résztvevő ). Ez az összeg a következő költségeket tartalmazza: az alapanyagokat, a díjakat( minden gyermek ajándékot kap, egy fába égetett érmet, nemzeti színű szalagra fűzve), a diplomákat, plakátokat, az animátorok tiszteletdíját.
    A rendezvényre meghívhatják a szülőket, rokonokat is, a 14 év feletti vendégek és a pedagógusok ingyen vehetnek részt a rendezvényen. A 2 és 14 év közötti meghívott gyerekek számára érvényes a 800 Ft/ gyerek önrész.

Az önrész mértéke csökken a következő feltételek esetén:

  • 120 fő feletti létszám esetén az önrész mértéke 750 Ft/ gyerek.
  • 170 fő feletti létszám esetén az önrész mértéke 700 Ft/ gyerek
  • 240 fő feletti létszám esetén az önrész mértéke 650 Ft/ gyerek

Több intézmény összefogva is nyújthat be pályázatot ( minden intézmény adatait kérnénk feltüntetni). Az önrész mértéke pedig 750 Ft/ gyerek. Ha egy közös helyszínt jelölnek meg és a közös gyereklétszám meghaladja a 140 főt  két rendezvényt tartunk ugyanazon a napon különböző időpontban.

Azon pályázók számára, akiknél egyesületünk már tartott előző években rendezvényt az önrész 700 Ft / gyerek.

A pályázatok benyújtásának módja: a pályázatot a Pályázati Formanyomtatvány II. dokumentum kitöltésével lehet, a nyilatkozat aláírásával

- postai úton Magor Magyarjai Hagyományőrző Egyesület címére: 2746 –Jászkarajenő, Ady E. 95.

- e-mailben: barhacsattila@citromail.hu címre

A pályázati formanyomtatványt elektronikus úton is le lehet adni, de ilyen esetben is a szándéknyilatkozatot postai úton kell elküldeni, a pályázó által hivatalosan aláírt, lepecsételt formában. 

Azon pályázók, akiknél előző években tartottunk rendezvényt az Egyszerűsített Formanyomtatványt kell kitöltsék és e-mailben, vagy postai úton elküldjék.

A pályázat benyújtása:

I. forduló: március 18. A pályázati időszak bármely hétköznapjára lehet igényelni a programot.

II. fordulóminden hónap 15.-e. A még szabadon maradt napokra lehet pályázatot benyújtani, amikről e-mailben, vagy telefonon lehet érdeklődni.

 Szállítási költség: a vállalkozás székhelyétől mely Csépa az első 50 km ingyenes az ezen felüli távolság a pályázó költsége, mely 70 Ft/km 

Elbírálás: Minden hónap 25. napján.

Értesítés: Az elbírálástól számítva 10 napon belül e-mailben.

Szerződéskötés: a támogatási döntéséről szóló értesítő levelek tartalmazzák, nyertes pályázók számára a a szerződéskötés feltételeit és az ahhoz szükséges dokumentumok beküldési határidejét, módját.

Érdeklődi lehet: e-mailben: lacibarhacs@citromail.hu tel.: 0630 324 5840

Bővebb információ a www.fakorhinta.gportal.hu(képek, videók  a játékokról és a már lezajlott rendezvényekről, értékelések, tudnivalók stb.

 

 
logó
 
Kapcsolat

Attila és Barátai Hagyományőrző

Kulturális Társulás

 

 

Tel: 

06303245840

e-mail: lacibarhacs@citromail.hu

második e-mail: barhacslaszlo@citromail.hu

 
Számláló
Indulás: 2009-01-03
 
Kapcsolattartó
 
Mondák
 
Őseinkről
 
Óra
 
Linkajánló

Pályázatfigyelő:

hirdoboz.pafi.hu

keres.pafi.hu

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.