Fa körhinta és történelmi, kézségfejlesztő, ügyességi, népi játékok felnőtteknek, gyerekeknek, családi programok
I.Pályázat falu és városnapokra, rendezvényekre
 
Pályázat: Téli tavaszi néphagyományok óvodában/iskolában (új)
 
Játékaink
 
Egyesületünkről
 
Információ

Tisztelt Érdeklődő!

A pályázati formanyomtatványt és a nyilatkozatot nem lehet letölteni, de be lehet másolni bármelyik szövegszerkesztőbe és ott ki lehet tölteni.

A támogatási döntésről e-mailben értesítetjük a pályázókat, akár támogatott, akár elutasított a pályázata. Amely pályázó nem kap e-mail, kérnénk jelezze elérhetőségeink bármelyikén.

 

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Sárkányölő Szent György
A sárkányölő legendája
 

Ezerhétszáz évvel ezelőtt élt egy katona, akinek valódi élettörténetét rég elmosta az idő, de legendája kitörölhetetlenül él az utódok emlékezetében. A legenda szerint Silena város közelében lévő tóban lakott egy mérges sárkány, amely az ellene vonuló fegyveres népet többször megfutamította.

 

A polgárok elhatározták, hogy napi két juhot feláldozva távol tartják a várostól. Ám a juhok elfogytak, és a szörnycsapás elkerülésére immár naponta egy embert küldenek áldozatul a sárkánynak. Sorsot vetettek egymásra, és senki sem vonhatta ki magát alóla. Amikor már majdnem kihalt a város, a király leányára esett a választás. Sorsába beletörődve ment a tóhoz, amikor György katona épp arra lovagolt. A leány elküldte a lovast, de ő nem tágított, részleteiben akarta megtudni, hogy mi zajlik a tónál. A leány mindent elmesélt, és György ezt mondta: "Ne félj, segítek rajtad Krisztus nevében". A sárkány a szokott időben kijött a tóból, és el akarta ragadni a királylányt, ám György lovára fölpattanva szembe került vele, és zászlós lándzsájával olyan súlyos csapást mért a sárkányra, hogy az a földre zuhant. Akkor derékövét a lánnyal ráköttette a sárkány nyakára, és a sárkány, mint egy szelíd kutya, úgy követte pórázon Györgyöt és a királylányt a városba. A város népe rettenetesen megijedt, ám György ezt mondta nekik: "Ne féljetek, az Úr küldött hozzátok, hogy megszabadítsalak titeket ettől a sárkánytól. Ezért higgyetek Krisztusban, és keresztelkedjetek meg, akkor megölöm ezt a sárkányt." Ettől a lelkesítő szózattól megindulva a király és népe megkeresztelkedett, György pedig kihúzta kardját és megölte a sárkányt. Ugyanott, ahol ez az eset történt, templomot építettek, az oltárnál élő forrás fakadt, amely meggyógyított minden beteget, aki csak ivott a forrás vizéből.

György valódi életéből ennél sokkal kevesebbet tudunk. A III.-IV. század fordulóján élt, amikor még üldözték a keresztényeket. A Kappadókiából származó katonatiszt anyja hatására vált kereszténnyé, és ahol csak tudta, támadta a pogányságot. Dadianosz perzsa király bebörtönöztette, és a fogságban rendszeresen és borzalmasan megkínozták. Egy alkalommal egyszerre 60 szöget vertek a fejébe. Egy látomásában Krisztus tudtára adta, hogy kínjai hét évig tartanak, ezalatt háromszor is meghal és föltámad. Ezt a passiószerű történetet szolgája, Paszikratész jegyezte le, szándéka annak bemutatása volt, hogy ember nem rombolhatja szét az Isten által óvott életet. Egy másik változatban Dadianosz helyett Diocletianus császár a bebörtönöztető.

Lyddában (Palesztina) halt vértanúhalált, sírja fölé templomot építettek a tiszteletére. Ebből a néhány töredékből is látszik, hogy György valódi életrajzát igen nehéz lenne a hátrahagyott emlékekből hitelesen megírni. A keresztények üldöztetése idején igen sok Györgyhöz hasonló hívő ember élt, akik Krisztus egyházalapításától kezdve a konstantini fordulatig (a kereszténységnek az egységes Római Birodalom államvallásává válásáig) terjedő több mint 300 éven át, üldözötten is hirdették a kereszténységet, és küzdöttek a mindenkori sárkány, a gonosz, az erkölcstelenség, a pogányság ellen.



György iránti tisztelet az évszázadok során soha el nem halványult, a legkülönbözőbb korokból a legkülönfélébb módon örökítették meg emlékét. Először az egyház fejezte ki háláját azzal, hogy szentjei közé emelte, így tartva meg nevét az utókornak. Első emlékei is ebből a korból származnak. Szent Demeterrel együtt ők ketten kerültek föl a magyar Szent Koronára katonaszentként Szent Damján és Szent Kozma orvosszentek társaságában. Ők valamennyien a IV. század elejének vértanúi voltak. György volt védőszentje Oroszlánszívű Richárdnak, majd 1222 óta egész Angliának. III. Edwardtól ered az angol hadsereg csatakiáltása: "Szent Györggyel Angliáért!". Ugyanő alapította 1348-ban a Szent György vagy Térdszalag Rendet. A Máltai Köztársaság népe a második világháborúban elszenvedett megpróbáltatásokért és hősies kiállásáért megkapta Angliától a legbecsesebb kitüntetést, a Szent György Keresztet, melyet zászlójába hímzett. A Szent György Lovagrend lovagjainak célja karitatív tevékenységük által a jellemes élet hirdetése. Hazánkban is igen nagy tisztelete van Györgynek, igen kedvelt keresztnév, április 24-én tartjuk az ünnepét. Sok népi hagyomány kapcsolódik napjához, például ekkor indulnak el a pásztorok nyájaikkal a szabadba, hogy majd Szent Mihálykor (szeptember 29.) térjenek vissza velük. Régebben áprilisnak Szent György hava volt a hivatalos neve. Sárkányölő Szent György gótikus bronzszobrát a Kolozsvári testvérek Mátyás király idejében készítették el. A szobor Prágában nagy becsnek örvend, másolatai közül egy a budai várban található.



A cserkészet megalapítója Sir Baden-Powell angol volt, és Anglia védőszentjét, Szent Györgyöt találta a legalkalmasabbnak arra, hogy a Világcserkészet égi oltalmazójává váljék. Szent György legendáját olvasva olyan tiszta jellem tárul elénk, amilyennek magunkat szeretnénk látni. Példakép tehát, az egész világ ifjúságának példaképe.




Petrovits István

 
logó
 
Kapcsolat

Attila és Barátai Hagyományőrző

Kulturális Társulás

 

 

Tel: 

06303245840

e-mail: lacibarhacs@citromail.hu

második e-mail: barhacslaszlo@citromail.hu

 
Számláló
Indulás: 2009-01-03
 
Kapcsolattartó
 
Mondák
 
Őseinkről
 
Óra
 
Linkajánló

Pályázatfigyelő:

hirdoboz.pafi.hu

keres.pafi.hu

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.